Miután nyárból sosem elég, mondom ezt a méteres hókupacok alól, szóval elruccantunk Tenerife-re novemberben, amikor itt úgysem látni a napot hetekig…
A képekböl szerkesztettem egy könyvet, íme a pdf itt megnézhetö:
Egy hónapot töltöttünk Magyarországon, esemenydúsabb volt, mint ahogy terveztük. Elég sok helyen aludtunk, és elég sokat váltogattuk a helyeket… Csorna-Nyiregyháza-Bp-Balaton-Csorna-Balaton-Csorna-Bp
BBnél állandósult a “Hol vagyunk?” – “Hol alszunk?” – “Miért vagyunk itt?” kérdések. Olyannyira, hogy idehaza is megkérdezte, hogy ma hol fogunk aludni… Szegénykém, megspórolnám neki ezt a sok utazást, ha tehetném…
Amúgy is most lépett be BB a “miért?” korszakba, így a kezdetén még lelkesen válaszolunk neki
Mindkét gyerek ezerrel pörög. Mint a szélvihar csaptak le az itthoni homokozóra, bent a lakásra. BB eléggé ördögfióka lett, ha teheti rosszban sántikál, talán ezért is bírom a Miértes kérdéseit, mert legalább addig együttmüködö. Folyamatosan kell fenyegetnünk… Rozika feláll az etetöszékben, illetve nem ül le. Mint akinek darazsak vannak a fenekében. Csornán is, és tegnap itt is kiszállt a hintából menetközben…Ez utóbbi egy ultrabiztonságos babahinta volt. Csurig van bibikkel, térde, könyöke. Beszél… “ilyet” “olyat” – ezt az asztalnál amikor enni akar. Rengeteget esznek, gondolom ez visszaesik itt, ha majd lelassulnak. További szókincs : Anya, Aka(apa), Kuka(kutya),Mamama, Káká (fácán) Jelzi a kakit, lelkesen felül a WCre, de csak egy fél pillanatra. Humor Heroldkodik, pofákat vág, és BBvel egyre jobban elvan, most az utazások alatt is kovácsolódtak (a Kovácsok
)
Rólam… kissé szünt a honvágyam, szívesen élnék Magyarországon, de úgy, hogy a biztonsagos munkahelyeket, és a hazikónkat eltolnánk délre… Mindenesetre, 1 hónap pont elég a böröndböl öltözésre. A meleg még tart pár napig (amit magunkba szívtunk) Reméljük a finn nyár is meghazudtolja magát idén.
Képek hamarosan…
Kategória: állatkert, Balaton, Benedek, Budapest, Csorna, Magyarország, nyaralás, Rozi
Már régóta vágytunk egy kis nyaralásra, ahova csak mi megyünk négyesben. Persze pihenésre azért nem számítottunk, azért jó volt kimozdulni, és a Balatonban fürödni. BBnek azóta is sláger a Balaton, mindenhova “kicsiBalkó”-t csináltunk ezután.
Krisztáékkal nem a sors hozott össze, hanem a tudatos szervezés
A délelöttöket és délutánokat felváltva a szálloda kismedencéjében és a Balatonban töltöttük. BBt gyümölccsel, keksszel csalogattuk ki a vízböl. Rozi meg fittyet hányt a babaszószokra, és BB csemegéjére pályázott.
Rozi is velünk volt mindenütt, s hiába tartottuk folyton árnyékban, így is lepirult az arcocskája.
Egyik szelesebb délelött, amikor úgysem lehetett fürödni, átmentünk Lellére díjugratást nézni. BBnek nagyon tetszettek a lovak, de az oda és visszaúton a kocsiban mást kántált folyamatosan :”Balkóóó, meeence” A kép önmagáért beszél:
És itt jön még néhány fotó a Balatonról…
Vajon mit néz mindenki?
Vacsora elött volt egy rögtönzött lovasbemutató. No nem turistáknak, hanem egy lovasfiú járt itt és rögtönzött valamit hamar, ha már ennyi nézöje akadt.




































